Selymes tapintású szilikonnal bevont gésagolyó pár, vibrációs funkcióval, beépített akkumulátorral. Az eszközzel nagy biztonsággal edzhetjük a medencefenék környéki izmokat, melyekről közismert hogy nem csak az élvezetesebb szex miatt fontos karbantartásuk, hanem egyéb jelentős egészségügyi okok miatt is. A stimuláció kiegészülhet vibrációval is, amennyiben bekapcsoljuk ezt a funkciót, ez esetben akár csiklóizgatóként is használhatjuk.
A második, felső golyóban egy, erős rezgésekre is képes, magas tónusú, bizsergető vibrációval dolgozó motor kapott helyet. Az apró irányítógombot a a második golyó oldalán találjuk, lenyomva tartva alaphelyzetbe áll a készülék, újabb lenyomás indítja a rezgéseket, illetve lépteti a rezgésprogramot. Kikapcsoláshoz újra lenyomva kell tartanunk.
A kényelmes használatot segíti, hogy egy vezeték nélküli távirányító is van a dobozban. Ezen három gomb taálható, az egyik a be és kikapcsolásért felel, a másik kettő előre vegy hátra lépteti a rezgésprogramot. Fontos, hogy akkor tudjuk használni a távirányítót, amikor a golyón lévő gombbal már alaphelyzetbe állítottuk az eszközt.
Áramellátását beépített akkumulátor bizotsítja, amit a dobozban lévő USB-s töltőkábel segítségével tölthetünk fel. A töltőnyíláshoz a kihúzószár végén lévő kupak levételével férünk hozzá. A készülék teljesen vízálló, így a tisztításkor sor sem kell óvatoskodnunk, nyugodtan meríthetjük is.
A két golyórészek csatlakozása nagyon rugalmas, a végén erős kihúzószár taláható.
- Hossza kihúzószárral együtt: 19 cm
- Nélküle: 8,5 cm
- A felső golyó legnagyobb átmérője: 3,3 cm
- Az alsóé: 4 cm
- Teljes tömege: 60 gramm
- Erős, csendes, magas tónusú vibráció
- Egyszerű, egygombos vezérlés
- Tartozék vezeték nélküli távirányító
- 10 különféle rezgésprogram
- Erős kihúzószár
- Teljesen vízálló kivitel, a távirányító nem az
- Anyaga: bársonyos, enyhén puha, bőrbarát szilikon, és ABS műanyag
- Akkumulátoros áramellátás
- USB-s töltőkábel a dobozban
- A távirányítóhoz 1 db CR2032 gombelem szükséges, ami tartozék
- Síkosításához kizárólag vízbázisú készítmény ajánlott
- Tartozék tároló tasak
A gyakorlat végül is egyszerű: fel kell helyezni a hüvelybe a golyót, vagy páros golyók esetén a golyókat, majd azokat a medencefenék izomzatának megfeszítésével bent kell tartani. Kezdőknek, eleinte csak néhány percig kell fenntartani őket, néhány hét gyakorlás után hosszabb gyakorlatokat is lehet végezni. Az élvezetek fokozhatja hogy a golyók belsejében egy másik golyó is található melyek mozgása stimulálja a hüvely falán található idegvégződéseket, ez nem minden terméknél van így. Mivel ez egy nagyon intim és egészségügyi szempontból kényes téma, ezért fokozottan oda kell figyelni a használt golyók minőségére, valamint higiéniájára.