Na ez egy igazán izgalmas, látványos játékszer – ráadásul nemcsak erős, hanem meglepően csendes is, és egy különleges, meleg bizsergéssel is kényeztet!
Az Ibiza most egy igazán formabontó kütyüvel lepett meg minket. Ami igazán különlegessé teszi, az a fejrészben található plazmagömb. Már önmagában is látványos, ahogy a színes „villámok” táncolnak a gömb belsejében – de itt nem áll meg a tudomány.
A fejrészben egy rezgőmotor is helyet kapott, amely együtt működik a plazmagömbbel. A gömb a bőrhöz érintve enyhe melegítő hatást fejt ki, miközben a vibráció finoman bizserget – ez a kombináció egészen különleges, máshoz nem igazán hasonlítható élményt ad. Előjátékhoz és direkt stimulációhoz is izgalmas választás, ráadásul látványban is hozza a „wow” faktort, mindenképpen javasoljuk a kipróbálását félhomályban és sötétben is.
A másik, behelyezésre szolgáló vég sem marad tétlen: itt egy külön vezérelhető rezgőmotor kapott helyet, amely erős, határozott vibrációt vezet a csúcsba.
A játékszert – a plazmagömb kivételével – egységes, selymes tapintású, enyhén texturált fekete szilikon borítja. A fejrész enyhén rugalmas nyakon helyezkedik el, a gömb pedig átlátszó, víztiszta műanyagból készült. Nem kifejezetten törékeny, de azért érdemes óvni az erősebb leejtésektől.
Használata
A kezelőgombok a készülék hátulján találhatók.
A felső, kör ikonnal jelölt gomb hosszabb megnyomásával kapcsolhatjuk be, rövid megnyomásokkal pedig léptethetünk a programok között.
Az alsó, hullámvonallal jelölt gomb a behelyezhető szár vibrációját vezérli, hasonló működési elvvel.
A rezgések erősek és határozottak, ugyanakkor a készülék működése meglepően csendes.
A két funkció együtt és külön-külön is használható.
Karbantartás és töltés
A töltéshez a hátoldalon található kis nyílásba kell a csomagban lévő USB-s töltőkábel tüskéjét helyeznünk.
A készülék fröccsenésálló, így folyó viz alatt könnyedén tisztítható, azonban ne merítsük víz alá.
Tulajdonságok:
- Teljes hossza: 23 cm
- Behelyezhető hossza: 11,5 cm
- A plazmagömb átmérője: 3,5 cm
- A fejrész legnagyobb átmérője: 5,5 cm
- Tömege: 117 gramm
- Egyszerű vezérlés
- Két egymástól eltérő stimulációs mód
- 3+7 rezgésprogram a fókusz ágon (3 folyamatos, erősödő és 7 eltérő ritmusú)
- 3+7 pulzációs program (3 folyamatos, erősödő és 7 eltérő ritmusú)
- Fröccsenésálló
- Anyaga: kiváló minőségű, bőrbarát szilikon és ABS műanyag
- Akkumulátoros áramellátás
- USB-s tőltőkábel a dobozban
- Síkosításához kizárólag vízbázisú készítmény ajánlott