Teljes egészében selymes szilikonból készült prosztatavibrátor távirányítóval.
Nagyon elegáns formájú, teljes egészében selymes szilikonnal borított kényeztető, melynek különlegessége, hogy a két rezgőmotor mellett a fejrészében egy fel-le mozgó elem is helyet kapott, így célozva a P-pont stimulációját.
Három motor helyezkedik el benne: az egyik rezgőmotor a fejrészben, a másik a gáthoz érő domború elemben, a harmadik, fel-le mozgó mechanikus pedig a fejrész előre néző kidomborodásában. Mindkét vibromotor rezgése erős, precíz, közepes tónusú. Nem teljesen hangtalanok, de nem is zavaróan hangosak, a fejrészben mozgó elemért dolgozó motor stabilan, erősen dolgozik ellenállásnak kitéve is.
A készülék teste teljesen merev, így, ugyan nem hajlik a talp és szárrész között, képes lehet nagyon pontos, erős stimulációt nyújtani.
Sajnos a gyártónak nem a termékfotók készítése a legnagyobb erőssége, ezért érdemes lehet egy esélyt adni neki akkor is, ha első pillantásra csak a képek nem elég meggyőzőek, nagyon jó kis termékről van szó.
Kibontáskor kissé kellemetlen lehet a készülék illata, ezért javasoljuk (bár ezt minden új terméknél megteszik, reméljük... :) ) az elmosását szappanos vízzel, vagy speciális szexjátékszer fertőtlenítő folyadékkal, majd alapos szárítását.
Használata
Manuálisan
A vibrátoron egyetlen gombot találunk a tövéhez közel. Hosszabb nyomva tartásával kapcsolhatjuk be és ki a készüléket, rövid megnyomásokkal pedig léptethetünk a programok között.
Összesen 3 különböző erősségű, egyenletes és 7 eltérő ritmusú mód áll rendelkezésre, melyek között találunk olyat, amiben a motorok szinkronban működnek, de olyat is, amelyekben felváltva kényeztetnek.
Távirányítóval
Ha a középső gombbal bekapcsoljuk a távirányítót, az automatikusan csatlakozik a kényeztetőhöz. A jobb és bal oldali, hullámvonallal jelölt gombokkal léptethetünk a programok között, a + és – gombokkal pedig az intenzitást állíthatjuk 3 különböző fokozatban.
A távirányító mágneses töltőcsatlakozással rendelkezik, így nincs szükség elemcserére, ami kifejezetten praktikus megoldás.
Karbantartás és töltés
Beépített akkumulátorral rendelkezik. A csomagban található kétvégű töltőkábel tüskés végét a készülék talpának elején található kis töltőnyílásba kell illeszteni. A távirányítót a töltőkábel mágneses csatlakozásával tölthetjük fel, amiért iszonyú hálásak vagyunk a gondos gyártónak, hogy nem kell a távirányítóban elemcserével bajlódni.
A vibrátor teljesen vízálló, így nemcsak egyszerű tisztán tartani, hanem a zuhany alatt vagy a fürdőkádban is használható. A távirányító nem vízálló, erre érdemes odafigyelni.
Tulajdonságok
- Teljes mérete: kb. 11,6 x 9,5 x 4 cm
- Behelyezhető hossza: kb. 9,2 cm
- Legnagyobb átmérője a fejrészen: 3,4 cm
- A külső szár hossza: 6,3 cm
- Legnagyobb átmérője: 4 cm
- Tömege: 111 g
- Anyaga: prémium minőségű, bőrbarát szilikon
- Hárommotoros kialakítás
- Erős, precíz stimuláció
- Távirányítható
- 10 rezgésprogram manuálisan
- Távirányítóval 8 program és 3 intenzitási szint
- Teljesen vízálló kialakítás
- Akkumulátoros működés
- USB-s töltőkábel a dobozban
- Síkosításához kizárólag vízbázisú készítmény ajánlott