Egyszerűen használható, hatékony péniszkényeztető eszköz. A készülék két részből áll össze, a felső, nagyon rugalmas és puha harangrész fogadja magába a pénisz felső részét. Ez a felső rész illeszthető rá az alsó, nyél részre ami a motort, az elektronikát és az akkumulátort tartalmazza, illetve rajta találhatjuk a kezelőgombokat is. A két alkotórész egymásról leválasztható, így a tisztítás nem okoz gondot, mivel a nyél rész nem vízálló.
Működése ahogy írtuk nagyon egyszerű, a készülék összeillesztés után készen áll a használatra, csupán egy kevés vízbázisú síkosítót érdemes beleadagolni a harangba. Ezután a pénisz elhelyezhető benne, mérettől függően annak felét, felső harmadát tudja magába fogadni, illetve átölelni. Bekapcsolás után a kehely forogni kezd, elég sebesen, a benne lévő puha lamellák pedig jótékonyan stimulálják a benne elhelyezett holmit.
A nyél részen lévő vezérlőgombokkal választhatunk sebességet is, illetve van néhány program is melyeknél nem csupán egy irányba forog a harang, hanem időközönként iránytvált. A gombok jó méretűek, mikrokapcsolóval működnek, háttérvilágítással rendelkeznek, az adott forgási sebesség állását fényjelzés igazolja vissza.
Az eszköz kissé hangos működésű, sajnos ez a mechanikus működésű készülékek közös jellemzője, illetve nagyon jó lett volna bele egy kis vibráció, de sajnos az kimaradt. Ettől függetlenül egész jó ár-érték aránnyal rendelkezik a holmi.
Áramellátását beépített akkumulátor biztosítja, amit a dobozban található USB-s töltőkábel segítségével tölthetünk fel.
- Teljes hossza: 21 cm
- Befogadási hossza: 8,5 cm
- Befogadási átmérője alaphelyzetben: kb. 3,5 cm (nagyon rugalmas, tágul)
- Stimuláló lamellák a puha harangban
- 3 fokozatban állítható forgási sebesség
- 3 féle mozgás program (1 folymatos egyirányú és 2 változó mozgásirányú)
- Nem vízálló kivitel
- Egyszerű használat
- Anyaga: nagyon puha, bőrbarát TPE gumi és ABS műanyag
- Akkmulátoros áramellátás
- USB-s töltőkábel a dobozban
- Síkosításához kizárólag vízbázisú készítmény ajánlott