A Fleshlight gyártó a 2023-ban megjelent Boost sorozat modelljeinél több új funkciót vezetett be, mint bármely más újdonsága esetén az első, eredeti Lady Classic Original modell megjelenése óta. Nem túlzás azt állítanunk, hogy szinte minden megújult a termékkel kapcsolatban és az újítások valóban jól sikerültek.
A tok egy tetszetős metál kék színt kapott, de ami ennél is lényegesebb, hogy a végén található letekerhető kupak alatt egy innovatív szelepsapka kapott helyet. Segítségével még precízebben lehet szabályozni a használat közben fellépő szívóerő áldásos hatását.
A betét Superskin® anyaga változatlan, de ez talán nem is probléma, hiszen minőségét tekintve kategóriájában eddig is kiemelkedett a konkurens gyártók termékei közül. A bemeneti nyílás viszont még élethűbb lett, már-már hiperrelisztikusnak mondható. A játékszer nem csak ránézésre, hanem használat közben is olyan vizuális élményt nyújt, minta igazi puncival lenne dolgunk. Puha, prémium minőségű anyagból készült, amelynek érzete tapintásra, és behatolás után is kísértetiesen hasonlít az igazihoz.
A betét belsejében egy kimondottan intenzív és realisztikus stimulációt ígérő textúra található. A finom ajkak után egy „Turbo Tech” fantázianévre keresztelt speciális kamra fogad minket, amelynek különlegessége a benne található, a betét belső falához egyedi módon rögzített 2 db szűk gyűrűben rejlik. Mélyebbre hatolva egy változatos, szűk átjárókkal több kamrára osztott és erősen stimuláló folyosó következik. A testmelegünket viszonylag hamar átveszi, de azoknak, akik kis kompromisszumot sem szeretnének kötni, kiegészítő termékként „melegen ajánljuk” a termékhez kapható betétmelegítőt. A járat pontos kialakítását a termék képei között meg is tudja tekinteni. A játékszer exkluzív, metál kék tokjának külső felülete csúszásgátló bordázattal lett ellátva, azáltal stabil fogást biztosít.
Meglátásunk szerint jó ár/érték arányú a termék, az extra funkciókhoz képest nem vészesen magas az ára.
Használat
Kenje be péniszét, a játékszer bemeneti nyílást és a betét belsejét is vízbázisú síkosítóval. Érdemes a gyártó saját készítményét használni, mert hígabb az átlagnál, kimondottan ilyen célú felhasználásra lett tervezve, a végeredmény pedig egy igazán selymes érzés. Választékunkban a normál változat mellett hűsítő és hevítő hatású kivitel is megtalálható. A tok végén elhelyezkedő kupak eltekerésével szabályozni tudjuk a belsejében keletkező vákuumot, ha csökkentjük a szívó hatást, a „játékidő” elnyújtható. A tok méretéből adódóan egy, és kétkezes használatra is ideális.
Tisztítás
A töltet a műanyag tokból könnyen kivehető, és meleg vízzel egyszerűen elmosható. Ne használjon szappant, mert károsítja a betét anyagát! Az alapos öblítés után higiéniai okok miatt érdemes Fleshlight tisztító - fertőtlenítő folyadékot is alkalmaznia. Ügyeljen arra, hogy mielőtt elrakja, a betét külső és belső része is teljesen megszáradjon. Száradás után ajánljuk a gyártó ápoló - regeneráló porának használatát, amely jócskán megnyújtja a Fleshlight maszturbátoroknál alkalmazott SuperSkin® anyagból készült betét élettartamát, segít megőrizni annak rugalmasságát.
- A tok hossza: 24,8 cm
- A betét belsejének hossza: 21,6 cm
- Járat mintázata: Boost Bang
- Betét színe: világos bőrszín
- Tok színe: metál kék
- Bemeneti nyílás: hiperrealisztikus punci
- Vízben is használható
- A csomag tartalmazza a Fleshlight tokot és a Fleshlight belsőt is
- A belső anyaga: nagyon puha, selymes felületű, bőrszerű SuperSkin®
- Síkosítása kizárólag vízbázisú síkosítóval lehetséges
- Könnyű tisztíthatóság
A Fleshlight termékekről általában:
A Fleshlight az Egyesült Államokból indult világhódító útjára még a kilencvenes években. Az ötlet az volt, hogy egy zseblámpa formájú testbe, minél jobb minőségű anyagot töltve olyan eszközt hozzanak létre mely maximálisan kielégíti a férfiak fizikai igényeit önkielégítés közben. Az első termékük egy egyszerű punci formájú bemenettel ellátott, egyenes járattal rendelkező modell lett, mely akkora sikert aratott, hogy rögtön egy sor különféle változat látott napvilágot. Mint a bemeneti nyílás, mint pedig a belső töltet egy sor változata hozzáférhető, van anális örömöket modellező, van bordázott, szuper szűk, stb, stb... Mára odáig jutottak, hogy híres filmcsillagok nemi szervét mintázzák meg, és töltik bele a megszokott lámpa formájú tokba... Vajon mit hozhat még a jövő...